Ma már elképzelhetetlen az autózás visszapillantó tükrök nélkül, ám az eszköz története egy 1911-es autóversenyhez köthető, ahol a találmány valójában egy jól kitalált blöff volt. A máig világhírű Indianapolis 500 legelső futamán Ray Harroun pilóta egy saját fejlesztésű, műszerfalra erősített tükörrel állt rajthoz.
A súlyelőny volt a valódi fegyver
Abban az időben az autóversenyzők kötelező jelleggel másodpilótát vittek magukkal, akinek az egyetlen feladata az volt, hogy hátrafelé figyelje a forgalmat. Harroun azonban úgy döntött, hogy a tükör használatával kiváltja a segédjét. Ezzel az autója egy embernyi súllyal könnyebb lett, és az aerodinamikája is jelentősen javult. A versenyen 40 autó indult, és Harroun Marmon Waspja volt az egyetlen egyszemélyes konstrukció.
A verseny nem volt mentes a tragédiáktól: a 12. körben történt balesetben az egyik másodpilóta életét vesztette, ám a futamot ennek ellenére sem állították le. Harroun végül 6 óra 42 perces idővel győzött, több mint egyperces előnnyel a második helyezett előtt.
A nagy blöff
A versenyző csak évtizedekkel később vallotta be, hogy a tükör igazából nem sokat ért. A pálya akkoriban téglaburkolatú volt, és a nagy sebességű rázkódás miatt a tükörben szinte semmit nem lehetett látni. Harroun a reflexeire és a szerencséjére hagyatkozott, de a könnyebb autó által nyújtott előnyt sikeresen kamatoztatta.
A megoldás akkora felháborodást keltett a riválisok körében, hogy a szervezők a következő évben gyakorlatilag ellehetetlenítették a használatát azzal, hogy kötelezővé tették a másodpilóta jelenlétét. A visszapillantó tükör végül 1921-ben, Elmer Berger szabadalmaztatása révén vált hivatalosan is elismert kiegészítővé. Kezdetben „Cop-Spotter” néven forgalmazták, elsősorban azért, hogy az autósok észrevegyék az őket követő rendőröket, majd a második világháborút követően vált az autók általános, kötelező felszerelésévé.
Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy a Hírügynökség 24/7 hírei érdekesek számodra.